87 nyarán csöppentem e világba. Édesapám , édesanyám és egy bátyó várt arra hogy megszülessek. Azon a szerdai napon mikor világra jöttem nem tudhatta senki hogy mennyi mindent fog túlélni ez a csepp ember, mennyi mindenen keresztül fog menni és mindennek ellenére nem adja fel az álmát hogy egyszer ő is boldog lehet. Visszatérve születésemre. Nem zajlott minden zökkenőmentesen. A lábbujjaimon és az ujjaimon az izmok nem voltak elég rugalmasak így kissé furcsa pozba szulettem meg. Édesanyám meg akarta műtettni de a doktor úr azt mondta felesleges (mint utólag kiderült szerencsémre) . Első emlékképem hogy ülök apukám mellett masszírozza ujjaim hajlatait hogy az izmok megnyúljanak és " normális" ember válhasson belőlem. Nem adta fel. Nap mint nap megtette ezeket a mozdulatokat és eredményesen. Nem egyenesek teljesen az ujjaim de most már inkább azt mondom igy lassan 30 év elteltével hogy zongorista ujjakat kaptam.